Harmadik fejezet

Szaporítók

Szerencsére egyre több állatvédelmi kampány tűzi ki céljául a szaporítók tevékenységére és ennek következményeire történő figyelemfelhívást, bemutatva, hogy egy olyan dologról van szó, amely ellen tenni kell. Szó nélkül elmenni mellette pedig végképp nem szabad. A társadalom oktatása a szaporítók létezéséről és arról a kárról, amit tevékenységükkel okoznak, elengedhetetlen. Vajon ez az információ kellőn komplex és részletes ahhoz, hogy bemutassa a teljes folyamatot és minden kihatását? Ezen túlmenően, egyértelmű és világos az, hogy kik ellen küzdünk valójában? Ki nevezhető szaporítónak? És miért van rendkívül veszélyes hatása a társadalomra?

Terminológia

Legelőször kezdjünk azzal, ami általában az alapvető problémát szokta okozni: határozzuk meg, kikről is beszélünk.

A “szaporító”, mint kutyát tenyésztő személy erős negatív megítéléssel, magyar nyelvű pontos definícióval nem rendelkezik. Nemzetközi szinten körbenézve egymáshoz hasonló fogalmakat találunk, függően attól, hogy milyen forráshoz fordultunk. Az Oxford Dictionary meghatározása szerint “egy olyan intézmény, amely eladás céljából tenyészt kutyákat, tipikusan nagy számban és olyan körülmények között, amelyet embertelennek tekintünk”. A The Kennel Club megfogalmazása szerint “a szaporító egy nagyüzemben tenyésztő személy, aki úgy végez tenyésztést, hogy eközben a kölykök és a szülők jólétét és egészségét kis mértékben, vagy egyáltalán nem veszi figyelembe”. A Wikipedia definíciója pedig úgy írja le a jelenséget, hogy “a szaporító kereskedelmi kutyatenyésztő létesítmény, amelynek működésekor a profit előrébb való, mint a tenyésztett kutyák jóléte, a tartási körülmények pedig a normális elvárási szint alatt vannak”.

Mindhárom definícióban találunk egyező, ismétlődő elemeket: egészségügyi ellátás hiánya, pénzügyi haszonért történő értékesítés és nagy számú almok léte. Ezek a fogalmak ránézésre egyértelműnek és könnyen érthetőnek látszanak.

Amennyiben egy jelenség ellen hatékonyan akarunk küzdeni, első körben a szituációról ki kell jelenteni azt, hogy káros, helytelen és tenni kell ellene. Ez a kinyilatkozás történhet a társadalom, egy hatóság, vagy az egyén részéről, akinek rálátása és irányítása van – közvetlen vagy közvetett módon – az adott helyzet felett. Vajon a jelenleg élő definíciók, amelyek teljes mértékben íratlanok, elégségesek-e arra, hogy lehetővé tegyék a következetes elbírálás meghozatalát azokról a körülményekről, amelyben egy alom megszületetett? Mindhárom definíció esetében érdemes körüljárni, hogy ezek jelentése mennyire húzható rá a valós élet valós helyzeteire és problémáira.

Az, hogy valakit úgy határozzunk meg, mint szaporító, ahhoz az kell, hogy egyértelmű különbséget tudjunk tenni aközött, hogy ki a felelős tenyésztő és ki a „sötét oldalon” tevékenykedő kutya előállító. A valós életben, valós helyzetekben kell ítélkeznünk már megtörtént élethelyzetek felett, és el kell döntenünk, hogy az érintett személy tett-e rosszat vagy sem?

A hajszálvékony határvonal

Amikor tenyésztéssel kapcsolatba hozható állatvédelmi kérdések felmerülnek, sok esetben egyértelműen kijelenthető az, hogy az adott szituáció káros és elítélendő.

Mindannyian láttunk már képeket megkérdőjelezhetetlenül rossz higiénés állapotú helyszínekről, az ott talált rossz vagy szélsőségesen rossz egészségügyi állapotú kutyákról, szukákról, akik egyértelműen elletőgépként voltak használva gyomorforgató és sokkoló körülmények között. Ezekben a helyzetekben egyértelmű az, hogy állatkínzásról beszélünk. Kiváltképp, ha az adott ország jogszabályi környezete is ismeri ezt a fogalmat, és annak definíciója az ilyen helyzetekben megállja a helyét.

A helyzet viszont nem minden esetben ennyire kristálytiszta. Amikor egy szituációról, annak megismert körülményei alapján a magánember, egy hatóság, vagy egy kennel club bizottsága döntést akar hozni a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján, hogy vajon az adott személy bűncselekményt követett-e el (jelen kontextusban: szaporító-e az illető) azáltal, hogy milyen körülmények között tartott egy, vagy több almot, a körültekintés több szempontból is nagyon fontos.

Azt mondjuk, hogy a szaporítók figyelmen kívül hagyják a kutyák egészségét, ebbe beleértve a szülőkét is. Az egészségesség kettébontható közvetlen és közvetett tényezőkre, mivel nem csak a kutya aktuális egészségi állapotáról beszélünk, hanem a tágabb értelembe vett körülményekről és a környezetről is, amiben a kutya él.

Hogyha csak közvetlen értelemben nézzük az állategészségügyet, még akkor sem teljesen egyszerű a dolgunk. A kutya egészségügyi állapota nem csak akkor jó, hogyha ránézésre nem állapítható meg a bőrén, a szőrén, egyéb testrészeken bármiféle betegségre utaló elváltozás. A kutya akkor egészséges, hogyha mentes örökletes, fertőző vagy egyéb betegségektől függetlenül attól, hogy ezek tünetei észlelhetőek-e az adott pillanatban. Ezen túlmenően az általános egészségügyi állapot függ attól, hogy megkapta-e a szükséges oltásokat és a szervezetének megfelelő táplálkozás biztosítva volt-e számára. Nem elhanyagolható tényező a tartás helye és annak jellemzői sem, ahol a kutya él, mivel mindez szintén kihat az egészségére.

Az állatbántalmazás egyértelmű, amikor az egész közeg ahol a kutya él úgy néz ki, mint egy putri. De mi van azzal, amikor egy apró lakásban tenyésztenek kutyákat? Ebben az esetben mennyi az, amennyi még megfelelően és megfelelő egészségügyi állapotban tartható? Mindezt ki dönti el és állítja fel a korlátokat? És mi lesz a döntésünk akkor, ha egy kis lakásról beszélünk, viszont a tulajdonos gondoskodik arról, hogy a kutya a lakáson kívül a szabadban megfelelő mennyiségű mozgáshoz jusson?

Az örökletes betegségek kérdéskörét úgyszintén nem lenne szabad túl egyszerűen kezelni. A gének működése trükkös dolog. Mivel a tudománynak nincs pontos és részletes tudása arról, hogy a gének valójában hogyan is működnek és milyen jellegű defektusok keletkezhetnek egy alomban és miért, hogyan lenne képes ezt bárki aki tenyészt 100%-ban kiszűrni és garantálni?

Mindemellett számos olyan fertőzés van, amelyet nem lehet megelőzni, bármit is tesz a tulajdonos, vagy az állatorvos, függetlenül attól, hogy minderre mennyi pénzt áldoznak.

Az „egészséges”, mint állapot meghatározásában egyértelműen túl sok dolog közrejátszik és túl sok dolog megfontolandó. Nem elegendő azt mondani, hogy minden kutyának – a kölyköknek és szüleiknek is – egészségesnek kell lennie. Melyek azok a helyzetek, amikor azt mondhatjuk, hogy a kutya egészségügyi helyzetéért az adott ember felelős és ezért hibáztatni is lehet?

Folytatás a könyvben!

Reklámok