Bevezetésképp

Legelőször csak egy cikket akartam írni az állatvédelemben fellelhető, alapvető félreértésekről. Analitikus gondolkodásom van. Nem tehetek róla, de a világ dolgait (olykor még a legegyszerűbbeket is) komplett rendszerként érzékelem. Mindig frusztrált, amikor olyan vitákat hallottam vagy olvastam, ahol valójában senkinek sem volt igaza. A vitatkozó felek ugyanis kikapkodtak pár részinformációt, vagy nem teljes tényt, ahelyett, hogy egy adott kérdéskört egészében vettek volna figyelembe.

Elkezdtem írni az említett cikket és nagyon hamar rájöttem, hogy ez a téma még annál is sokkal nagyobb, mint ahogy azt hittem.

Pár hónappal ezelőtt jelent meg az eredeti kézirat angol nyelven. Ez pedig a magyar kiadás. Nem fordítás, nem változat. A szövegezés néhol kissé eltér, amelyre több minden miatt volt szükség. Viszont a könyv továbbra is általánosságban szól, nem a magyarországi helyzetet hivatott felvázolni, vagy az ország konkrét problémáival foglalkozni.

Ez nem egy tudományos kutatás publikálása tucatnyi kielemzett eredmény levezetésével. Ezek az én gondolataim arról, hogyan látom az állatvédelmet. Pontosan ugyanezt mondanám el, ha beülnénk egy jófajta kávéra és arról kérdeznél, hogy mit gondolok például arról, miért csapnak ki annyi kutyát még mindig az út szélére.

Ennek a könyvnek javarészt keserű szájíze van, hiszen problémákról mesélek. Azt viszont nem kell hinni, hogy itt lenne a világvége. Egyáltalán nem állítom azt, hogy mindenben igazam van. Azt meg főleg nem, hogy minden létező területet és problémát felöleltem volna. Abban az esetben azt hiszem ez a könyv sosem készült volna el, sosem került volna pont az utolsó mondat végére.
Abban reménykedem, hogy akik végigolvassák a könyvet egy új nézőpontból fogják ezután szemlélni ezeket a kérdéseket. Szeretem a vitákat. Az érvelős típusú, eltérő gondolatok ütköztetését. Ezek azok a beszélgetések, amelyek előre vitték mindig is a dolgokat és amelyek változást tudtak hozni a világ dolgaiba. A változás mindig fontos!
Kérlek kedves olvasó, figyeld a szavaimat, fontold meg a gondolataimat és ha hasznosnak találod, add tovább őket. Így jön el a változás. Az pedig nem vitás, hogy erre nagy szüksége van a kutyáknak, akikről ez a könyv szól.

London, 2016. március 18.

Márton Attila

Első fejezet

Édes otthon

Amennyiben feltett szándékunk az, hogy a kutyáknak, akikkel társadalmunkat megosztjuk, egy jobb, boldogabb életet teremtsünk, fel kell kutatnunk, hogy mik azok a tényezők, amelyek a meglévő problémákat okozzák. Definiálnunk kell azt is, hogy ezek a problémák pontosan hol jelentkeznek és fizikailag hol keletkeznek. Mind a mai napig két jelenség van, amelyek az állatvédelmi problémák jelentős részét kiteszik: az állatbántalmazások és az otthontalan populáció rehabilitációja, otthonhoz juttatása. Ahhoz, hogy meghatározzuk ezen problémákat generáló konkrét okokat, pillantást kell vetnünk arra a helyre is, ahol a kutyák alapesetben megtalálhatóak.

A 0. fázis

A lassan már elcsépelt fogalomnak számító felelős kutyatartás már akkor megkezdődik, amikor a puszta gondolata felmerül annak, hogy az adott háztartás egy kutyával gyarapodjon. Ennek következtében az új jövevény sorsa még azelőtt megpecsételődik, mielőtt megérkezne új otthonába.

Számos tényezőt fontolóra kell vennünk, amikor kiválasztjuk a családba érkező kutya fajtáját, annak méretét, temperamentumát.

Rendelkezünk-e kellő tudással ahhoz, hogy a kiválasztott fajta temperamentumát kezelni tudjuk? Mint köztudott, vannak fajták, amelyek sokkal alaposabb ismereteket igényelnek tartásukat és nevelésüket illetően.

Megfelelő nagyságú lesz-e számára a rendelkezésre álló élettér? Számos olyan fajta létezik, amelyek örökmozgóak, lételemük a mozgás. Számukra sok hely szükséges, hogy egészséges, és ez által boldog életet élhessenek.

Rendelkezésünkre állnak-e a szükséges anyagi források nem csak arra, hogy megvásároljunk, hanem fel is neveljünk egy kölyköt? A szükséges felszerelések, a napi etetés és az állatorvosi számla adott esetben tetemes összeget tehet ki.

Tudunk-e elegendő szabadidőt szánni kutyánkra, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű foglalkozással szocializált személyisége és viselkedésmintái alakulhassanak ki, megelőzve mindazt a komoly bonyodalmat, amelyet egy félrenevelt pokolfajzat tud okozni?

Végezetül pedig, ha mindezt végiggondoltuk, vagyunk-e annyira bölcsek és őszinték magunkhoz, hogy meghozzunk egy felelősségteljes döntést? Ami adott esetben akár az is lehet, hogy úgy döntünk, mégsem tartunk kutyát.

Ezzel ellentétben ezek a rendkívül fontos és szükséges előfeltételek az esetek többségében nem kerülnek alapos átgondolásra.

Sok esetben kutyát státusszimbólum gyanánt, vagy a legújabb trendek követéséért tartunk (elég a celebek életvitelének mindennapi másolására gondolni), vagy egyszerűen csak azért, mert olyan “cukik”. Egy kutyára viszont nem lehet úgy tekinteni, mint a lakás legújabb kiegészítőjére.

Egy élőlényről beszélünk, amelynek mind fizikai, mind pszichikai értelemben igényei vannak. Különféle kutyafajták, különböző karakterisztikákkal fejlődtek ki az évszázadok során azzal a céllal, hogy az ember társaként eltérő feladatok ellátására legyenek képesek. Például egy vadászkutya nem a legjobb választás egy kis lakásba és egy szánhúzó kutyafajta sem fogja túl jól érezni magát egy egész napon át a kanapéra kényszerítve.

Ha mindent alaposan fontolóra vettünk és még akkor is úgy gondoljuk, minden körülmény adott, hogy kutyát tartsunk, a dolgok neheze még csak ezután kezdődik. A kutyák személyisége teljes mértékben képes alkalmazkodni az emberek társadalmához, így egy kutya alapesetben könnyedén képes beilleszkedni az új környezetébe. Ez viszont nem egy automatikus folyamat, ehhez kell az ember is. Mindez időt és odafigyelést igényel, és annak alapos ismeretét, hogyan kell egy kutyát kezelni, tanítani, fegyelmezni és jutalmazni mindazért, hogy a beilleszkedési folyamat minél gördülékenyebb legyen.

Megfelelő mennyiségű időt kell töltsünk kutyánkkal. Biztosra kell mennünk, hogy kellő mennyiségű mozgást kap alkatához és fajtájához mérten, saját egészsége érdekében, és ennek hosszú távú megőrzéséről is gondoskodnunk kell. A fizikai szükségleteknek való megfelelés mellett fontos még az ember jelenlétének biztosítása. A kutyáknak szükségük van odafigyelésre és törődésre, hogy mentálisan stabilak legyenek. Nem egy magányos állatfajtáról van szó, személyiségük nem az egyedüllétre van berendezkedve.

A gyökerek

Az, hogy egy kutya milyen helyről, milyen forrásból származik, szintén egy nem elhanyagolható körülmény.

Mindvégig szem előtt kell tartani azt a fontos tényt, hogy egy élőlényről beszélünk, nem egy termékről, amelyet leemelünk a polcról. Amikor legújabb ingünknek hibás az anyaga, vagy felfeslik a varrás, visszavihetjük a boltba, vagy átkozhatjuk a gyártót, hogy milyen silány minőséget adott ki a kezei közül. Ezzel szemben az állattenyésztés teljesen más, és a “végtermék” minősége sok egyéb tényező mellett a genetikán múlik. A gének tevékenykedése pedig egyáltalán nem kiszámítható dolog. Függetlenül attól, hogy egy tenyésztő mennyire körültekintő, a genetikára visszavezethető problémák bármikor felmerülhetnek. A tenyésztésellenes propagandának köszönhetően a törzskönyv sok esetben megegyezik egy szitokszóval.

Ez a rossz hírnév leginkább annak köszönhető, hogy a kutyázás színterén a tenyésztők azok, akiknek a tevékenysége leginkább előtérben van, ők azok, akik igazán láthatóak. Ha valami ellen harcolunk, vagy felemeljük a hangunkat vele szemben, leginkább azokat tudjuk célba venni, akik ott vannak a szemünk előtt. Ezzel szemben a kontrollált tenyésztés támogatása több szempontból bölcs lenne. Csak a felett tudunk irányítást és ellenőrzést gyakorolni, ami a látószögünkön belül van. Azt viszont ne felejtsük el, hogy attól, mert nincs közvetlen rálátásunk azokra, akik például otthoni tenyésztésbe kezdenek úgy, hogy nem regisztrálják a megszületendő utódokat, mivel ez nem érdekük, ettől ők még léteznek és még hozzávetőleges információnk sincs arról, hogy az így született kutyák milyen arányban vannak, egészségesek-e, milyen előfordulással hordoznak örökletes betegségeket.

Tanulságos és roppant érdekes lenne konkrét számadatokat látni arról, hogy arányaiban mennyi kutyakölyök születik az ilyen otthoni tenyésztés következtében. Sok esetben az ilyen gyarapodás köszönhető annak, hogy a szuka kutya nem ivartalanított, és a tüzelési időszakban megtörténik a baj, vagy annak, hogy az újszülött kiskutyák túl cukik ahhoz, mintsem hogy egy cseperedő alomnyi kutya okozta élmény kimaradjon valaki életéből.

A kutyák ösztöneiknél fogva párzanak és nem igazán mérlegelik azt a faktort, hogy ezt követően mi lesz a megszületendő kölykökkel. Sajnálatos módon gazdáik is hasonló módon cselekednek, de az ő esetükben már gondatlanságról beszélünk. Elegendő azokra a kölykökre gondolni, amelyeket dobozban elhagyatott helyeken hagynak.

Egy újszülött kutyaalom nagy felelősséget von magával, amibe beletartozik az is, hogy miután a kölykök felcseperedtek, jó otthonra leljenek. Csak azért ebbe belemenni, hogy legyen egy rakat édes és cuki, csetlő-botló kiskutyánk, hatalmas nagy felelőtlenség. Nem csak a saját kutyánkért, hanem annak leszármazottaiért is felelősséggel tartozunk.

Lehetetlenség nyomon követni az ilyen házi “készítésű” almokat és azok sorsát. Ez viszont már csak azért is fontos lenne, mivel a jelenség számos állatvédelmi probléma okozója. Az internet tele van az ilyen körülmények között született kölyökkutyák hirdetéseivel. Ez a jelenség, ami abszolút nyomon követhetetlen, valószínűleg több problémát okoz, mint a regisztrált tenyésztés. Pont emiatt a hivatalos tenyésztőket sokkal könnyebb okolni például a kutyák túlszaporodásáért.

Ha vásárlás helyett viszont felkeresünk egy menhelyet és az örökbefogadás mellett tesszük le a voksunkat, ez mindenképp nemes lelkű tett. Úgy döntünk, hogy nem csak kutyát szeretnénk tartani, hanem ezzel együtt segíteni egy bajban lévőnek. Ezernyi sikertörténet kering a menhelyről hazavitt és új otthonra találó kutyák életre szóló hálájáról.

A nagylelkűség érzése viszont nem vakíthatja el racionalitásunkat és tudatosságunkat, hiszen magából a helyzetből adódóan fel kell készülnünk pár lehetséges és nehezen kezelhető helyzetre is. Egy mentett kutyának új otthont adni az esetek többségében magát a rehabilitációt is magában hordozza.

Mire egy mentett kutya új gazdára talál, a fizikai rehabilitáció általában már megtörtént, viszont nincs kizárva az, hogy az egészsége károsodott. Arra sincs továbbá garancia, hogy a későbbiekben nem derülnek ki további, addig még rejtett egészségügyi problémák. Ezen felül pedig a sok esetben traumatikus előélet okozta lelki sérülések, vagy a korábbi gondatlan tartásuk miatt, viselkedési problémák léphetnek fel. Ezekre az eshetőségekre mindenképp fel kell készülnünk és kellő türelemmel kell rendelkeznünk ahhoz, hogy ezeknek a kutyáknak valójában segíteni tudjunk. Így nem csak fedelet adunk a fejük fölé, hanem otthonra is találnak.

Visszatérő és vitákat kavaró kérdés, hogy egyáltalán miért is tenyésztenek (akár szándékkal, vagy véletlen “baleset” folytán), amikor a menhelyek tele vannak jobb sorsra érdemes kutyákkal. Miért növeljük tovább a kutyák számát, amikor már így is több van, mint amennyit egyáltalán egy társadalom elbír?

A magam részéről nem értek egyet ezzel a logikával, mivel a kutyák túlnépesedésére elenyésző mértékben van hatással a tudatos tenyésztés. A kóbor kutyák létezésének oka nem más, mint a felelőtlen kutyatartás, és az, hogy az utcára dobásuk “megoldásként” merül fel olyan életszituációkban, amikor a kutya már nem annyira passzol bele a régi életközegébe, vagy a gazdája olyan szituációba került a kutya által, hogy ezt látja az egyedüli megoldásnak.

A fajta jelentősége

A fajták vonatkozásában is számos kérdés felmerül, amelyek mind a mai napig vitákat szülnek. Az egyik legtöbb vitát kiváltó kérdés az, hogy a kutya fajtatiszta vagy keverék legyen-e. A másik vitaforrás pedig a veszélyes fajták kérdésköre.

A köznyelv nagyon sok fajtára rányomta már a “veszélyes” jelzőt, sőt számos olyan ország is akad, ahol bizonyos fajtákat hivatalosan is “veszélyessé” nyilvánítottak, vagy ahol adott fajták tenyésztése mellett azok tartása is tiltott.

A kérdéskör önmagában két problémát is felvet. Egyrészt ez diszkriminál minden olyan fajtát, amely robosztus, az emberi szemnek masszív és erőteljesnek látszódik, karakterisztikája pedig természeténél fogva agresszív, vagy annak tűnik. Másrészt viszont, ez a kategorizálás azt sugallja, hogy az összes többi fajta veszélytelen. Viszont egy dolgot tisztába kell tennünk: minden kutya veszélyes lehet!